Kedves Szülők,
A szülőin elhangzottak -és néhány el nem hangzott fontos- információt szeretnék ezúton közzétenni.
Edit és Gyöngyi néni lediktálta a II. félévi fontosabb dátumokat/programokat és az azokkal kapcsolatos tudnivalókat. Ezek az eseménynaptárban hónapról-hónapra megtalálhatóak. Azokon kívül még a következő programok vannak kilátásban, egyelőre pontos dátum nélkül:
-Hadtörténeti múzeum látogatás (márciusban)
-Kolibri színház látogatás: Dr. Proctor és a holdkaméleonok (márciusban)
-Mesemúzeum látogatás (tavasz)
-Nemzeti bank látogatás (tavasz)
Az iskola 25. évfordulójára készült fotó/video válogatás CD 500Ft-ért megvásárolható, ami összeggel az iskolát támogathatjuk. Megrendelni a tanítónéniknél lehet.
Az első félévről: Nagyon megnőtt a terhelés, komolyodott a tananyag. A gyerekek jól teljesítettek, lelkesek, ügyesek. Kifejezetten demokratikus, egymást szerető, támogató, elfogadó közösség.
Edit néni kiemelte, hogy noha továbbra sem kötelező, nagyon szereti ha a szorgalmi feladatok is elkomolyan vannak véve. Pirosbetűs beírással díjazza az elkészített szorgalmikat. Gyöngyi néni igyekszik a házi feladatokat a napköziben megcsináltatni, de a sok külön óra miatt olykor nem jut rá idő. Ezek, ha nincsenek kész másnapra, kékkel beírt hiányjeleket eredményeznek :-(
A pirossal beírt osztályzatok, dupla jegynek számítanak!
A II. FÉLÉVBEN ELVÁRT KÖVETELMÉNYEK:
Olvasás: hibátlan, folyamatos olvasás ismeretlen szövegből is. Verstanulásra minden alkalommal 1 hét áll rendelkezésre.
Fogalmazás: elbeszélő fogalmazással folytatódik a tananyag.
Nyelvtan: szófajok (igék, melléknevek) nem a tudományos meghatározás, hanem azok FELISMERÉSE a lényeg.
Matek: a következő számonkérés a "kivonás pótlással" tananyagból lesz.
Környezet: Minden héten lesz az előző heti anyag számonkérése.
Edit néni kérései (tanácsai) a szülők felé:
-Segítsék a gyerekekeket, hogy a dolgozatoknál ne reflexből oldják meg a feladatokat, hanem olvassák el a pontos utasítást (pl "karikázd be" vs. "kösd össze" nem mindegy!)
-Kezdjenek a szülők otthon a nemiségről, a nemi érésről, a testi kapcsolatról és szaporodásról, a testrészek sajátosságairól és azok változásairól beszélgetni. A gyerekek egymás közt már foglalkoznak ezzel és hamarosan a tananyag is érinti ezt a témát.
-Ha valaki külső segítséget szeretne gyermeke tanulásának fejlesztésére/eredményeinek javítására, a követlező lehetőséget fontolja meg: Puzzle tanoda